Csutka visszér fotó

Na hol voltál, hol nem voltál? Hajnali panelerkély 10 éve, Rákoskeresztúr, itt csutka visszér fotó a kutyaszart, sétálva éjszakákon keresztül, paráztál a nyugatiban hogy megkéselnek párszor, voltál éjjeli városliget, tó, állatkert, sörsátor, nézted a sötét Városmajort sokáig, félmeztelen kikezdett veled egy 60 éves nő a hetvenégyesen hallgattál tesco-s nejlonszatyrot zörögni a Citadellán elsétáltál rohamrendőrök közt, a kutya se figyelt rád vártál nőt Móriczon, Moszkván meg a Jászain sokat néztél mindenkinél magányosabban Jóbarátokat, csutka visszér fotó más virágát, ettél ingyen és túl drágán, benézett ablakodon a vár, a hetedik ker.

Jól mondja Weöres, mindannyiunkban ott van a szent és a tömeggyilkos.

Ott van azonban a két véglet közötti ezernyi fokozat, alakváltozat, énkék és énképek, a legmegnyerőbbtől ő csupa bűbáj, örök nagy tévedésünk valódi önmagunknak tekinteni a legundokabbig őt lépten-nyomon túlsúly és visszér, negligáljuk, hanyagoljuk, mindihiába.

Van akit harminc év alatt észre se vettem.

• Alultápláltságot jelent.
• Küldjön fotót e-mailben!
• Bevert tojás Vian módra, Tolvaj Zoltán: Törésteszt.

Milyen meghitten társalog a költő saját csontvázával, ápolva kettejük meghitt kapcsolatát. Az önmegszólító verstípus szélsőséges esete: hústól láthatatlan önmagunkkal beszédbe elegyedni egy olyan időről, amelyet a belőlünk tovább élő tovább halószinte szervetlen és érzéketlen részek élnek halnak majd meg.

A koponyám mázsás agyag súlyától, száz év se kell, háromfelé reped, belészivárog egy tavaszi zápor s kimossa a porrávált verseket. A fogaim, miket húsz-harminc évig koptattak ételek, martak savak, a fogaim kicsorbult sora fénylik időtlen időkig a föld alatt.

Gerincemet, melyben csak úgy ropogtak a csigolyák és lüktetett a vér, ha majd odvából a velő kirothadt, felfűzi egy kígyó vagy egy gyökér. Szegény kezem, kit annyit szimatoltam, miután testeken motozgatott, hogy visszaintsél annak, aki voltam, szegény kezem, nem mozdulhatsz meg ott!

S ti lábaim, sebes, vad agaracskák, akik leányok lábát szorították s felhők alá rúgtátok fel a labdát — örökre megmereszt a síri hapták. Kesernyés irónia, égszomj és jóleső földhözragadtság: ennek a két koktélnak ilyen összetevői csutka visszér fotó.

Szentek és lepkék, apák és fiak, a teremtés rendjében egymástól távol eső lények, melyek oly jólesően keresztezik itt egymás útját. Avagy a lepkére irigy költő, aki csutka visszér fotó szintén némán repül ne a papíron… KENÉZ FERENC Vár engem ott egy hely, a nagyszalontai főtéren, ahol az almát majd én mérem, almát, körtét és egyebet, mint apámról, rólam sem tudnak majd egyebet, ki is kacagnak tán a gyerekek, összesúgnak és kikacagnak, hogy lóg a cipőmből a madzag, nem tudják majd mennyi ideát temettem én el odaát.